Vixi

Izlandi augusztus 20.

Az izlandi nemzeti napon 1944.június 17-ére emlékeznek, mert ezen a napon alakult meg az Izlandi Köztársaság. Izland hivatalosan dán uralom alatt volt. A köztársaság megalakulása átvette az 1918-as egyesülési törvény helyét, azt hatályon kívül helyezte.

Mivel ebben az időben a kontinentális Dánia német, Izland pedig brit megszállás alatt volt, a dánoknak nagyon kevés beleszólásuk volt a sziget ügyeibe, így engedték, hogy a sziget teljesen független legyen. Emiatt viszont át kellett írni az izlandi alkotmányt, hogy Izlandból köztársaság lett. Az izlandiak ünnepelték és dicsérték Jón Sigurdsson (1811-1879) és Sveinn Björnssont, aki az ország első elnöke lett.

Ma az izlandiak ezt az ünnepet nemzeti szinten ünneplik. Az ünnepség elsősorban parádékban mutatkozik meg, amit a nagyobb városokban tartanak, és a sor elején rézfúvósok vonulnak. Előttük izlandi lovakon lovaglók haladnak, a zenekar mögött pedig az izlandi cserkészmozgalom képviselői vonulnak. A felvonulás után jó néhány beszéd hangzik el. Általában ott van (Fjallkonan), a hegyek asszonya, aki általában a legvidámabb nemzeti izlandi ruhát viseli, s egy verset szaval. Ő az izlandiak tüzes lelkületét képviseli: ez a szokás még a romantikából maradt fenn, mikor az izlandiak függetlenedési vágyai elkezdtek csírázni. Mikor a beszédeknek és az ünnep hivatalos részeinek vége van, egy sokkal esztelenebb ünneplés veszi kezdetét, Ekkor léggömböket engednek a magasba a gyermekek. Az is hozzátartozik ehhez a naphoz, hogy ilyenkor a helybeliek, főképp a délnyugatiak mindig esőre számítanak, de a meterológiai statisztikák szerint ezen a napon sem gyakoribb az eső, mint más napokon.

Azért június 17-ét választották a helybeliek a függetlenség napjának, mert ekkor van Jón Sigurðsson, az izlandi kultúra és a 18. századi függetlenségi mozgalom vezetőjének a születésnapja.

Jelentem itt a buli a tetőfokára hágott, az emberek elindultak grillezni a kiserdőbe. (Bár erdőnek hivják, 30 darab fenyőfáról beszélünk.)

Kirándulás

Ez a nap ugyanúgy indult mint eddig mindegyik, mikor salátaszeletelés közben a hondurasi kollégám megkérdezte nincs-e kedvem délután elugrani vele Selfossba munkaruhát venni. Azt már emlitettem, hogy a kisváros elég uncsi, igy kapva kaptam ezen az alkalmon is, és igent mondtam. Délben aztán jött a felkiáltás: indulunk!  De előtte menjek haza kabátért meg fényképezőgépért. Nem igazán értettem, hogy minek, és elkeztem húzni a számat, mig végül kiderült, hogy elintézzük a munkaruhát de közben kirándulunk is. A főnöktől már el vagyok kérve. Mindenki tudta, hogy ma kirándulni megyek csak én nem. Vicces volt! De beszéljenek inkább a képek:

 Þingvellir:

DSCN1116.JPG

 

DSCN1117.JPG

DSCN1119.JPG

Amikor kitört az Eyjafjallajökull, ez a szép "kis" repedés lett a hegyen: 

DSCN1128.JPG

Gullfoss:

 

DSCN1133.JPG

DSCN1129.JPG

DSCN1143.JPG

DSCN1148.JPG

DSCN1151.JPG

DSCN1156.JPG

Geysir:

DSCN1184.JPG

 DSCN1193.JPG

DSCN1194.JPG

 

aa.jpg

 

aaaa.jpg

Vulkán:

aaaaa.jpg

Izlandi lovak Dorcikának (háttérben lágyan gözölgö geysirekkel):

aaaaaa.jpg

aaaaaaaa.jpg

süti beállítások módosítása