A már emlegetett kollégámmal szerdán elmentünk hegyet mászni. Szabadok voltunk délután ezért fél négykor elindultunk meghóditani a csúcsot. (Éjszaka is lehet kirándulni, mert süt a nap.) Bizadkodva indultam neki a dolognak, mert mégiscsak a kedvenc hegyemre mászunk fel, és teljes mértékben felkészültem az útra. Csoki, viz, szendvics, pzs, esőkabi. :-)

564 méter, 5 km-es út fölfelé, biztos megcsináljuk. Az első 1 km után majdnem feladtam, mert egy 20 m magas sziklafalat kellett megmászni. Sirtam, nevettem, mindenkit elküldtem a fenébe, már aki ott volt, vagyis a kollégát,  de végül megcsináltam. Utána elég kemény kaptató volt felfelé, de legalább nem 30 centis ösvényen kellett mászni. A tüdőmet majdnem kiköptem.  Végül majdnem felértünk a tetejére, de elkezdett szakadni az eső, és finoman gomolygott a köd lefelé. Vártunk 20 percet hátha eláll.  Ti: Izlandon van egy mondás: Ha nem tetszik az időjárás, várj 15 percet. De nem állt el, igy elindultunk lefelé. A szikla fal előtt szembetalálkoztunk a hegyimentő kollégámmal, és mutatott egy könnyebb ösvényt, igy viszonylag kevesebb sikitozással lejutottunk. Az utolsó 500 métert futva tettem meg, baromira jó érzés 30 centis mohatakarón futni, pihe-puha, kellemes. És persze már ragyogóan sütött a nap. Most már biztos vagyok benne, hogy egyszer felmászom a tetejére, azt mondják van vendégkönyv a csúcson. :-)))

Egy téli képen tudom prezentálni meddig jutottunk. (Piros karika)