Mondhatnám szétvet az ideg. Az összes fránya képem eltünt a blogról ami miatt igazán, rohadtul mérges vagyok.
Hol a pinyóba vannak??? Egyébként is nagyon macerás dolog feltölteni azokat a fránya képeket, most pedig a tegnap esti postom kivételével eltünt minden.
Köcsög blog.hu, mérges vagyok!
Tegnap ismét a nyakunkba vettük a szigetet, mivel itt mást nagyon nem lehet csinálni. A cél a Snæfellsjökull vulkán "megmászása" volt. 1446 méter, köbö 1300 méterig sikerült feljutni. Nagy segitség volt 1 db négykerék meghajtású terepjáró, illetve 1db quad. Jártunk a világ végén is, meg egy jó kis barlangban, ahová egy patakon fölfelé gázolva lehetett bejutni, és nyitott a teteje, igy ha bent vagy és felnézel látszik az ég. Ott még találtunk havat. Láttunk vizeséseket, illetve voltunk a legkavicsosabb tengerparton ami létezhet. Jó kis 500 km-es túra volt, eléggé elfáradtam, de büszke vagyok magamra mert csak 20 percet sikitoztam tiszta erőmből, amikor a 60 fokos emelkedőn mentünk fel a quaddal.
Képek alant:
A már emlegetett kollégámmal szerdán elmentünk hegyet mászni. Szabadok voltunk délután ezért fél négykor elindultunk meghóditani a csúcsot. (Éjszaka is lehet kirándulni, mert süt a nap.) Bizadkodva indultam neki a dolognak, mert mégiscsak a kedvenc hegyemre mászunk fel, és teljes mértékben felkészültem az útra. Csoki, viz, szendvics, pzs, esőkabi. :-)
564 méter, 5 km-es út fölfelé, biztos megcsináljuk. Az első 1 km után majdnem feladtam, mert egy 20 m magas sziklafalat kellett megmászni. Sirtam, nevettem, mindenkit elküldtem a fenébe, már aki ott volt, vagyis a kollégát, de végül megcsináltam. Utána elég kemény kaptató volt felfelé, de legalább nem 30 centis ösvényen kellett mászni. A tüdőmet majdnem kiköptem. Végül majdnem felértünk a tetejére, de elkezdett szakadni az eső, és finoman gomolygott a köd lefelé. Vártunk 20 percet hátha eláll. Ti: Izlandon van egy mondás: Ha nem tetszik az időjárás, várj 15 percet. De nem állt el, igy elindultunk lefelé. A szikla fal előtt szembetalálkoztunk a hegyimentő kollégámmal, és mutatott egy könnyebb ösvényt, igy viszonylag kevesebb sikitozással lejutottunk. Az utolsó 500 métert futva tettem meg, baromira jó érzés 30 centis mohatakarón futni, pihe-puha, kellemes. És persze már ragyogóan sütött a nap. Most már biztos vagyok benne, hogy egyszer felmászom a tetejére, azt mondják van vendégkönyv a csúcson. :-)))
Egy téli képen tudom prezentálni meddig jutottunk. (Piros karika)
Az alábbiakat szeretem Izlandban, a teljesség igénye nélkül:
