Ma volt a legundorítóbb napom a munkahelyen. 

Az elmúlt egy hónapban megtanultam lazacot filézni. Elég nehezen ment eleinte, de a héten már produkáltam 100%-os filéket. Tegnap a főnököm horgászni volt, így a kifogott lazacokat ma nekem kellett kifilézni.(Jó kis főnök!:-))

Ezzel egy baj volt, hogy ezek egész halak voltak. Belestől, agyastól, mindenestől. Először próbáltam tiltakozni, de nem jártam sikerrel, mivel mindent ugyanúgy kell csinálni, mintha már ki lenne belezve. Így erőt vettem magamon és nekiálltam. 

Azt kell mondjam a lazac belülről igen színes egyéniség. Mire végeztem egy merő vér és belsőség volt az asztal és a védőruhám. Gondoltam magamban, egye kukac, ezután valami tengeri herkentyűt kell egyik zacsiból a másikba átrakni, nem lesz ez olyan vészes nap. 

Arra nem számítottam, hogy itt a világ végén tengeri bizbasznak számít a rohasztott cápahús. 50 kiló kis apró kockára vágott tömény undormányt kellett 100 grammonként zacskóba rakni.

(A hákarl, avagy rohasztott cápa tradícionális elkészítési módja a következő: "a lefejezett és kibelezett északi tengeri cápát egy kavicsos homokba ásott sekély gödörbe helyezik, és ott aszalják, így a cápahúsban található mérgező anyagok az erjesztés során kiszivárognak a fölbe. Szezontól függően 6-12 hétig  tartják a Hákarl húst elásva, majd kezelési időszakot követően csíkokra vágják a húst, majd sózzák, és négy-öt hónapig felakasztva szárítják.")

Nem nagyon tudtam értékelni, hogy a bűzös ammóniaszagú hús kimarja még az orrszőrömet is. 

Közben persze megvolt az ebéd. Az izlandi gasztronómia csúcsa. Először azt hittem, hogy levest eszek, nem is értettem miért akartak kést meg villát adni. Azt hiszem a mai ebéd carbonara akart lenni. De leves lett. Carbonara leves, amiben elvétve voltak meg nem főtt tésztadarabok. A lengyel kollégák és én sírva röhögtünk azon, hogy mi ez a szar, az izlandiak meg repetáztak. 

Aztán visszamentem cápát csomizni. Az első 5 percben majdnem kijött a csodaebéd, de miután megszoktam a szagot nem volt vészes. 

Szóval ez volt a legundorítóbb napom. És soha, de soha az életben nem akarok több kibelezett állatot látni. Főleg ha nekem kell kibeleznem. Bláááá....